Nem adott elsőbbséget

2018. 01. 17., sze - 16:34
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tapolcai rendőrök vádemelési javaslattal zárták az eljárást egy 47 éves férfival szemben, aki személygépkocsijával elütött egy segéd-motorkerékpárost.

A nyomozás adatai szerint a 47 éves szigligeti férfi 2017. december 1-jén 6 óra 10 perckor Nemesgulács külterületén közlekedett személygépkocsijával. Haladása során egy kereszteződésben a számára elhelyezett "Állj! Elsőbbségadás kötelező!" közúti közlekedési jelzőtábla ellenére nem biztosított továbbhaladási elsőbbséget az ott közlekedő segéd-motorkerékpárosnak, akivel összeütközött. A baleset következtében a motorkerékpár 51 éves vezetője nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.

A Tapolcai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a szigligeti lakos ellen közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte, és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal küldte meg a járási ügyészségnek.

baleset


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.