Nem adott elsőbbséget, halálos balesetet okozott

2017. 09. 24., v - 08:16
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal zárult egy győri gyanúsított ügye, aki nem biztosított elsőbbséget kanyarodásnál és elütött egy motorkerékpárost a 81-es főúton.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 37 éves győri férfi ellen.

A vizsgálat adatai alapján a gyanúsított 2017. május 23-án 9 órakor tehergépkocsijával a 81-es főúton haladt, Győr felől Pér irányába. A sofőr a főút 78-as kilométerszelvényénél balra akart bekanyarodni. Az útkereszteződéshez érve a manővert megkezdte, azonban nem biztosított elsőbbséget egy szemből érkező és egyenesen haladó motorkerékpárosnak. A két jármű összeütközött és a motoros olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A teherautó vezetője nem sérült meg a balesetben.

A rendőrök a helyszíni szemle és a nyomozás adatai alapján a 37 éves győri férfit gyanúsítottként hallgatták ki az ügyben.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya az eljárást befejezte és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal a Járási Ügyészségnek megküldte.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.