Nem jött be az „alpinista” módszer

2018. 09. 01., szo - 13:00
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrök fél órán belül elfogták azt a betörőpárost, akik egy terézvárosi lakásba a tetőablakon keresztül másztak be.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletét 2018. augusztus 31-én 14 óra 20 perckor hívta fel egy terézvárosi társasház lakója, hogy lakásában betörők lehetnek, mert az egyik szobából pakolás zajára lett figyelmes. A bejelentést követően a járőrök öt perc alatt a helyszínre érkeztek, azonban addigra a betörők elmenekültek a lakás egyik tetőablakán keresztül a megszerzett ékszerekkel és egy mobiltelefonnal együtt. 

A rendőrök rövid időn belül megállapították, hogy az egyik szomszédos épület tetején két férfi végzett aznap felújítási munkálatokat, akik a tetőn keresztül jutottak be a sértett lakásába. A járőrök fél órán belül azonosították a 32 éves S. Egont és társát a 26 éves B. Ádámot, akiket 14 óra 50 perckor a helyszín közelében elfogtak, majd a felújítás alatt álló épület tetőrészében megtalálták az ellopott, elrejtett értékeket.

A BRFK VI. kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói S. Egont és B. Ádámot lopás vétség miatt gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.