Nem sokáig használhatta a lopott számítógépet

2020. 11. 29., v - 10:18
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök két hét leforgása alatt visszajuttatták jogos tulajdonosának.

A rendelkezésre álló adatok szerint a 33 éves férfi 2020 októberében költözött ki a korábban bérelt gyáli lakásból, azonban onnan nem csak a saját holmiját vitte magával. Egyik lakótársa asztali számítógépét is összerámolta, azzal együtt távozott az ingatlanból.

A tulajdonos a lopás miatt feljelentést tett a rendőrségen, melyet követően a rendőrök széleskörű adatgyűjtésbe kezdtek. A nyomozók a rendelkezésükre álló információk alapján egy budapesti lakásban keresték a férfit, aki szinte ezzel egy időben - 2020. november 26-án - jelentkezett a rendőrségen. A tolvajt a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, az ellopott gépet tartózkodási helyén megtalálták és lefoglalták, azóta visszaadták jogos tulajdonosának.

A Dabasi Rendőrkapitányság Gyáli Rendőrőrse a férfivel szemben lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Újabb emberi maradványok kerültek elő

Már letartóztatásban van az a 49 éves zalaegerszegi férfi, aki úgy megverte élettársát – akit a rendőrök még nem azonosítottak –, hogy az belehalt sérüléseibe. Az elkövető megpróbálta elégetni, végül feldarabolta, és elásta áldozatát. Sajtótájékoztatón számoltak be az ügy részleteiről a rendőrök.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.