Nemcsak gyűjtött, hanem lopott is

2019. 04. 04., cs - 09:09
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A járőrök elfogták, a nyomozók kihallgatták azt a debreceni férfit, aki több bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható.

A rendőrök 2019. április 2-án 4 óra körül Debrecenben, a Szűr utcában járőröztek, amikor észrevettek egy személyt, aki miután meglátta a szolgálati gépkocsit, hátat fordított és megpróbált elrejteni valamit.

A járőrök igazoltatták a férfit, akinél különböző szerszámokat találtak, valamint megállapították, hogy a Szolnoki Rendőrkapitányság elfogatóparancsot adott ki vele szemben.

Az egyenruhások előállították a körözött férfit, akinek otthonában a nyomozók bűncselekmény gyanúja miatt kutatást tartottak. A bűnügyesek a lakásban számtalan tárgyat találtak, amelyek egy részéről a férfi úgy nyilatkozott, hogy gyűjtögetésből származnak, azonban jó néhány eszközzel kapcsolatban nem tudott elszámolni.

A rendőrök kihallgatták a 35 éves debreceni lakost, aki a megalapozott gyanú szerint 2018. december 15-én egy helyi bevásárlóközpont parkolójában ellopott egy táskát, valamint 2019. március 29-én egy nyitott személygépkocsiból eltulajdonított egy kompresszort és egy akkumulátort.

Az ügy részleteinek felderítése során beszerzett adatok alapján a gyanúsított több hasonló bűncselekmény elkövetésével is kapcsolatba hozható.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály vele szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanújával folytatja a büntetőeljárást.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.