Női táskát lopott

2017. 10. 10., k - 13:53
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tatabányai rendőrök azonosították a 18 éves férfit, akinél a kábítószerteszt is pozitív értéket jelzett.

A Tatabányai Rendőrkapitányság lopás vétség, valamint csalás bűntett elkövetésének meglapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást – őrizetbe vétele mellett – K. Tamás 18 éves tatabányai lakos ellen.

A gyanúsított 2017. október 6-án 11 óra 50 perc körül Tatabányán, a Cseri utcában egy nő kezéből hátulról kitépte a táskáját, majd azzal elszaladt. A táskában személyes iratok, mobiltelefon, bankkártya, illetőleg készpénz volt. K Tamás az eltulajdonított bankkártyával dohányárut és energiaital vásárolt.

A rendőrök 2017. október 9-én azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit, és a Tatabányai Rendőrkapitányságra előállították.

A férfit a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, ahol elmondta, hogy a lopással megszerzett pénzt elköltötte, a táskát a benne lévő tárgyakkal és iratokkal együtt eldobta.

A K. Tamással szemben alkalmazott kábítószerteszt pozitív értéket jelzett. Ellene kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt külön eljárás indult.

A rendőrség kezdeményezi a gyanúsított bíróság elé állítását.

1


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.