Nőket futtatott

2013. 07. 24., sze - 13:15
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kitartottság bűntett és visszaélés kábítószerrel bűntett miatt indult büntetőeljárás a Gárdonyi Rendőrkapitányságon az ellen a 35 éves gárdonyi férfi ellen, aki prostituáltakkal tartatta ki magát és kábítószert is adott nekik.

Miután 2013. június közepén a Gárdonyi Rendőrkapitányságra bejelentés érkezett arról, hogy egy gárdonyi ház földszinti lakásában prostitúciós tevékenységet folytatnak, a gárdonyi rendőrök büntetőeljárást indítottak.

Megállapították, hogy az ingatlanban lakó 30 éves nő interneten keresztül hirdette szexuális szolgáltatásait. A nála tartott házkutatás során a nyomozók nagy mennyiségű óvszert, bilincset, síkosítot foglaltak le.

Az adatgyűjtést követően kiderült, hogy egy 17 éves lány is folytatott pénzért szexuális tevékenységet ugyanabban a lakásban. Naponta két-három partnerük volt, a kapott pénzt az idősebbik nő élettársának adták át rendszeresen, akitől ennek fejében kábítószert kaptak.  

 

A 35 éves gárdonyi B. Lászlót a napokban fogták el, és kitartottság bűntett, valamint visszaélés kábítószerrel bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. Az őrizetbe vett B. László előzetes letartóztatását kezdeményezték a gárdonyi nyomozók. A személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés elrendelését az illetékes ügyészség indítványozta, amelyet a Székesfehérvári Járásbíróság nem tartott indokoltnak, a férfi jelenleg szabadlábon védekezik.

 

A Gárdonyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a büntetőeljárást tovább folytatja az ügyben.              


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.