Nőket ütött és fenyegetőzött

2019. 06. 16., v - 08:12
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bonyhádi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 59 éves helyi férfi ellen indítottak garázdaság és más bűncselekmények elkövetése miatt.

Egy testvérpár, egy 27 éves és egy 22 éves helyi nő tett feljelentést a Bonyhádi Rendőrkapitányságon egy 59 éves helyi férfival szemben, aki 2019. április 20-án előzetes szóváltást követően az utcán arcul ütötte egyiküket, míg a másik nő karját szorongatta.  A férfi ezt követően szeméremsértő módon viselkedett, és sértegette is a 27 éves nőt. Miután a testvérek és szüleik a helyszínről autójukkal el akartak hajtani, a férfi továbbra is kiabálva fenyegetőzött és még egy betondarabot is utánuk dobott, mely a családban megbotránkozást és félelmet keltett.

Az eset kapcsán a bonyhádi rendőrök büntetőeljárást indítottak az 59 éves férfival szemben. Az ügy vizsgálata során kiderült, hogy az elkövető a vitát megelőzően – még április 20-án a délelőtti órákban – a 27 éves nőnek az egyik közösségi portálon fenyegető üzenetet küldött.

A férfit az ügyben gyanúsítottként hallgatták ki kétrendbeli könnyű testi sértés, egyendbeli szeméremsértés, egyrendbeli zaklatás és egyrendbeli garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Az elkövető a bűncselekmények elkövetését elismerte.

A Bonyhádi Rendőrkapitányság Vizsgálati Alosztályán a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és a keletkezett iratokat a napokban megküldték az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.