Nyitva hagyott autókra specializálódott

2020. 01. 03., p - 13:35
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetbe vették a rendőrök azt a 23 éves sajókazai férfit, aki a megalapozott gyanú szerint nyitott autókból tulajdonított el értékeket, illetve autókat is ellopott.

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányságra 2020. január 1-jén az esti órákban érkezett bejelentés arról, hogy egy, az Iskola utcán parkoló mikrobuszt a benne felejtett indítókulcs segítségével elloptak. A bevezetett rendőri intézkedések eredményeként a bejelentést követő két órán belül a rendőrök elfogták az autótolvajt és társát.

A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 22 és 23 éves sajókazai férfiakat, akik beismerték a terhükre rótt bűncselekmény elkövetését.

A 23 éves terhelt a nyomozóknak több, korábban általa elkövetett bűncselekménnyel kapcsolatban is részletes beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy lopott egy másik autót is, továbbá kerékpárt, nyitott autókból kéziszerszámokat, pénztárcákat iratokkal és készpénzzel együtt. Így összesen nyolc rendbeli lopás vétség és bűntett, illetve egy-egy rendbeli okirattal visszaélés vétség és információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őt folytatólagosan ismét kihallgatták gyanúsítottként a rendőrök.

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a 23 éves fiatalembert őrizetbe vette, és előterjesztéssel élt letartóztatásának indítványozására az ügyészség felé.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.