Ököllel ütött a gépkocsi ablaküvegére

2018. 11. 13., k - 08:59
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Garázdaság és rongálás miatt indult büntetőeljárás egy 46 éves tihanyi férfi ellen, a Balatonfüredi Rendőrkapitányság befejezte az ügyben folytatott vizsgálatot.

A nyomozás adatai alapján egy 47 éves tihanyi lakos 2018. augusztus 4-én 17 óra körül utasként foglalt helyet az élettársa által vezetett motorkerékpáron. Haladásuk során közlekedési konfliktusba kerültek az előttük lévő személygépkocsi vezetőjével Tihany belterületén. Az autó később megállt az úttest szélén, és ők is leparkoltak mögötte. A férfi ezt követően leszállt a motorról, odament a gépkocsihoz és ököllel többször ráütött a jármű bal hátsó ablaküvegére, miközben folyamatosan trágár szavakkal illette a sofőrt.

A 46 éves tihanyi férfi ellen garázdaság vétség, valamint rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult. A nyomozás vizsgálati szakaszában a Balatonfüredi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.