Öltözőből lopott

2019. 02. 13., sze - 10:54
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A komáromi nyomozók még a helyszínen elfogták az ácsi lakost, aki a cipőjébe rejtette az ellopott pénzt.

A 20 éves férfi, egy ácsi telephelyen dolgozott 2019. február 12-én napközben. A tettes az egyik szünetet az öltözőben töltötte, ahol egy szekrényben lévő kulcsot talált. A kulcsokkal egy ajtót sikerült kinyitnia, majd a szekrény tartalmát átkutatta. A férfinak sikerült, több mint százezer forintot zsákmányolnia, amit a cipőjébe rejtett. A sértett még ezen a napon észlelte a lopást és értesítette a rendőröket. A járőrök adatgyűjtés során azonosították a 20 éves ácsi lakost, aki először tagadta a bűncselekmény elkövetését. Az átvizsgálás során a lopással megszerzett pénzt a rendőrök megtalálták és tőle lefoglalták. A tettest 12 óra 10 perckor a Komáromi Rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként kihallgatták. A férfi a bűncselekmény elkövetését beismerte, ellene lopás vétség elkövetése miatt indult büntetőeljárás. A gyanúsítottat őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.