Önbíráskodás és testi sértés Nagybajomban

2017. 11. 06., h - 13:59
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kaposvári Rendőrkapitányság önbíráskodás bűntett és testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást három férfi ellen. A rendőrök most vádemelést javasolnak.

A nyomozás adatai szerint 2017. szeptember 6-án az esti órákban ismeretlen tettesek mentek be egy nagybajomi családi házba, ahol az ott lakó sértettet állítólagos tartozása miatt bántalmazták, majd a tőle követelt pénzt elvették.

A beszerzett információk alapján a nyomozók látókörébe került három pusztakovácsi férfi, akiket még aznap éjszaka a bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Kaposvári Rendőrkapitányságra előállítottak és – őrizetbe vételük mellett – gyanúsítottként hallgattak ki. A gyanúsítottaknál tartott házkutatáskor előkerült az eltulajdonított készpénz, amelyet a rendőrök lefoglaltak.

A három férfi az eljárás során előzetes letartóztatásba került, a Kaposvári Redőrkapitányság a velük szemben folytatott nyomozást a napokban befejezte és az ügy iratait vádemelési javaslattal a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.