Őrizetbe vették a rendőrök

2020. 03. 31., k - 12:39
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gyanúsítottként hallgatták ki a tatabányai nyomozók azt a férfit, aki egy családi házból ékszereket lopott.

Egy tatabányai férfi feljelentése alapján eljárás indult ismeretlen tettes ellen, aki 2020. március 20-án délelőtt a lakásából aranyékszereket tulajdonított el. A nyomozók adatgyűjtést végeztek, és azonosították a tettest, majd 2020. március 30-án elfogták. Ellene lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A férfi gyanúsítotti kihallgatása során a bűncselekmény elkövetését beismerte. Elmondta, hogy a családi házban tetőfedési munkálatokat végzett, eközben lopta el az aranygyűrűket, amiket később eladott.       

A 18 éves férfi nem volt ismeretlen a nyomozók számára, korábban több, hasonló jellegű bűncselekményt is elkövetett.


S. Ádámot a rendőrök őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásának indítványozását.

1

 

2

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.