Őrizetben a bántalmazó

2017. 11. 20., h - 08:49
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A salgótarjáni rendőrök a helyszín közelében fogták el azt a 33 éves helyi férfit, aki élettársát bántalmazta.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság felfegyverkezve elkövetett garázdaság, súlyos testi sértés bűntett, valamint könnyű testi sértés vétség megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást P. Lajos 33 éves salgótarjáni lakos ellen.

A jelenlegi adatok alapján a férfi 2017. november 18-án 14 óra körül Salgótarján belterületén hangos szóváltást követően az élettársát a vállán, a nála lévő bicskával megszúrta, a haját megrángatta, majd arcán többször megütötte. P. Lajos ezt követően egy fejszét magához vett és a sértett védelmére kelő férfit szidalmazni kezdte és megfenyegette. A nő a bántalmazás következtében könnyű sérülést szenvedett.

A nyomozás adatai alapján a férfi megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy 2017. november 5-én salgótarjáni lakásukon, veszekedést követően élettársa arcába vágta a mobiltelefonját, akinek ennek következtében súlyos sérülése keletkezett.

A rendőrök Salgótarján belterületén, a helyszín közelében elfogták P. Lajost, akit a rendőrkapitányságra előállítottak, gyanúsítottként kihallgattak és őrizetbe vettek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.