Őrizetben a miskolci útonállók

2020. 03. 15., v - 15:29
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A sértett először maga tett óvatlan lépéseket, majd segítséget kért a rendőrjárőröktől, így fél órán belül elfogták a rablókat Miskolcon.

Felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett elkövetése miatt folytat eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 25 éves felsőzsolcai férfival és 15 éves társával szemben. A gyanúsítottak 2020. március 14-én 23 óra 30 perckor Miskolcon, a Mindszentéren megfenyegettek egy fiatalembert, hogy adja oda nekik a kabátját. Az útonállók egyike kezében kést tartott, így a kilátásba helyezett erőszak hatására a sértett átadta kabátját, amiben telefonja, pénztárcája és az iratai is benne voltak. A rablók ezt követően elmenekültek a helyszínről.

A sértett először ismerősétől kért támogatást az eset megoldásához, majd mégis inkább a városban szolgálatot teljesítő rendőrjárőrökhöz fordultak segítségért. Ezt követően a rendőrök fél órán belül azonosították, majd a belvárosban elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit és fiatalkorú társát.

A Miskolci Rendőrkapitányság az őrizetbe vett gyanúsítottakkal szemben előterjesztést tett letartóztatásuk ügyészi indítványozására is.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.