Őrizetben a rabló

2018. 04. 10., k - 09:11
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 23 éves balassagyarmati férfi volt élettársától vette el erőszakkal a telefonját.

A Szécsényi Rendőrkapitányság rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást L. Tamás György 23 éves balassagyarmati lakos ellen.

A jelenlegi adatok alapján 2018. április 9-én 4 és 5 óra közötti időben a gyanúsított volt élettársa balassagyarmati lakásának udvarára bement, ahol a nőt előzetes szóváltást követően lökdösni kezdte, majd a sértett védelmére kelő férfit többször megütötte. Ezt követően L. Tamás György  a nő telefonját erőszakkal elvette és azzal a kapu felé indult. A sértett a gyanúsítottól a mobiltelefont megkísérelte visszaszerezni, kezéből kivenni, melynek megakadályozása érdekében L. Tamás György a sértettet ököllel, több alkalommal megütötte. A 23 éves balassagyarmati lakos volt élettársa telefonjával és annak tokjában elhelyezett bankkártyájával a helyszínről távozott.

A rendőrök a bejelentést követően a férfit rövid időn belül elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, gyanúsítottként kihallgatták és bűnügyi őrizetbe vették.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.