Őrizetben a rabló

2018. 09. 19., sze - 09:25
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyöngyösi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 32 éves helyi nőt.

A gyöngyösi rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, akit azzal gyanúsítanak, hogy 2018. szeptember 17-én 16 óra 15 perc körül a város egyik áruházának üzletében több kozmetikai terméket rejtett a táskájába, majd azokkal fizetés nélkül akart távozni. Az ott dolgozók ezt észlelve a kasszasornál megállították a 32 éves nőt, aki egyikőjüket több alkalommal bántalmazta, végül a biztonsági őr tartotta vissza a járőrök kiérkezéséig. Az alkalmazott könnyű sérüléseket szenvedett.

A Gyöngyösi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűncselekmény gyanúja miatt hallgatta ki K. Klárát, továbbá előterjesztést tett letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.