Őrizetlenül hagyott táskát vitt magával Hajdúszoboszlón

2021. 06. 08., k - 07:37
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az orosházi férfi beismerő vallomást tett.

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy orosházi lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2020. november 27-én 17 óra körül egy hajdúszoboszlói ruházati boltban tartózkodott, amikor egy őrizetlenül hagyott táskára lett figyelmes, amit magához vett. Távozáskor az eladónak azt mondta, hogy azt a tulajdonosa után viszi, de miután elhagyta az üzletet kivett a benne lévő pénztárcából több mint 2 millió forint értékű külföldi valutát, a táskát pedig eldobta.

A sértett bejelentését követően a Hajdúszoboszlói és a Püspökladányi Rendőrkapitányság munkatársai széleskörű adatgyűjtést végeztek, amely eredményeként azonosították a feltételezett elkövetőt. A rendőrök a 37 éves férfit 2020. december 15-én elfogták, majd előállították és gyanúsítottként kihallgatták. Beismerő vallomást tett.

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és a keletkezett iratokat megküldte az illetékes ügyészségnek. 

 

A biztonságos vásárlás és az áldozattá válás elkerülése érdekében, kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság tanácsait:

  • Vásárláskor csak szükséges összegű készpénzt vigyen magával és soha ne tévessze szem elől táskáját, pénztárcáját!
  • Vásárlás ideje alatt ne tegye a pénztárcáját vagy a táskáját a kosárba! A megvásárolt termékek gépkocsiba való pakolása idejére se tegye ezeket a gépkocsi üléseire, vagy járműve tetejére!
  • Amikor visszatolja a bevásárlókocsit - bármilyen rövid időre is távolodik el autójától - mindig zárja be, és tartsa felhúzva az ablakokat!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.