Őrjöngés Zákányban

2020. 02. 11., k - 09:21
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az agresszor dühében két autót tört össze baseball ütővel.

Az eljárás adatai alapján 2020. február 9-én este egy zákányi ház előtt az akkor még ismeretlen tettes megrongált két parkoló gépkocsit, majd távozott a helyszínről. A rendőrök az adatgyűjtés során beazonosították a feltételezett elkövetőt, akit másnap elfogtak és előállítottak a Nagyatádi Rendőrkapitányságra. A 37 éves helyi lakost a nyomozók rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A férfi elmondta, hogy nagyon megharagudott az autók tulajdonosára, ezért úgy döntött, baseball ütővel vesz revansot.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.