Összecsapás

2020. 02. 18., k - 11:41
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A futball miatt ugrottak össze Miskolcon, a verekedés közben egy gázriasztó fegyver is eldördült. A rendőrök mindkét résztvevőt előállították a Miskolci Rendőrkapitányságra.

Garázdaság bűntett elkövetésének meglapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 28 éves halmaji és egy 24 éves tornaszentjakabi férfival szemben. A gyanúsítottak 2020. február 17-én 22 óra körül Miskolcon, a Tiszai pályaudvar közelében előzetes szóváltást követően bántalmazták egymást, majd egyikük engedéllyel tartott gázriasztó pisztolyával többször a levegőbe lőtt.

Az időközben értesített rendőrök a helyszínen azonosították, elfogták, majd a rendőrkapitányságra előállították a verekedőket, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.