Összerakták

2022. 01. 27., cs - 06:52
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A dabasi rendőrök elfogták azt a 30 éves férfit, aki a gyanú szerint betört egy helyi iskolába, ellopott egy projektort, miután tört-zúzott édesanyja házában. Megígérte, többet az iskola közelébe sem megy.

Egy dabasi iskola igazgatója tett bejelentést 2022. január 21-én reggel, mivel a tanintézmény hátsó bejárati ajtajának ablakát, valamint a folyosó két ablakát is betörték, az egyik tanteremből a mennyezetre szerelt, mintegy 300 ezer forintos projektort ellopták.

A dabasi nyomozók a helyszínen vért találtak, úgy vélték, az elkövető a betört üveg okozta vágási sérüléssel menekülhetett, amelyhez végtagsérülés is társulhatott, hisz az öt méter magasan lévő ablakból leugorva távozott a szemle adatai szerint.

A zsaruk összefésülték a befutó információkat, amelyek alapján egy emberre szűkítették a keresést: egy, a betörés után néhány órával történt rendőri intézkedés helyszínén, az édesanyjánál tört-zúzott férfi a testén lévő különböző sérülések miatt kórházba került. Ám a sebek nem a dühöngéssé fajult szülői látogatás közben keletkeztek, sokkal inkább utaltak az iskolai látogatás emlékeire: törött kar, kezén vágások, fején zúzódások.

A 30 éves férfit édesanyja házában találták meg, ahol az érvényben lévő megelőző távoltartás miatt semmi keresnivalója nem volt. A gipszelt karú, sántikáló, vágott kézsebekkel és horzsolásokkal teli férfi lakásán megtalálták az ellopott projektort, amit lefoglaltak, azóta visszaadták az iskolának.

H. Mihály a sérülései keletkezésével kapcsolatban verekedést, majd elesést hozott fel indokként, ám végül beismerte a terhére rótt bűncselekményeket, a gyanúsítás ellen panasszal nem élt. Állítása szerint nem tudta mit akart kezdeni a projektorral, de azt azért megígérte, hogy az iskolát többet meg sem fogja közelíteni.

A 30 éves férfi ellen lopás bűntettének, valamint rongálás vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Dabasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.