Papírzsebkendőt raboltak

2018. 02. 16., p - 10:16
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tiszaújvárosi rendőrök két órán belül elfogták és gyanúsítotti kihallgatásukat követően őrizetbe vették azokat a fiatalokat, akik egy kutyasétáltató nőt támadtak meg.

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 28 éves girincsi férfival és 17 éves társával szemben.

A megalapozott gyanú szerint 2018. február 15-én 20 óra körül Tiszaújvárosban a gyanúsítottak megtámadtak egy kutyát sétáltató, 44 éves, helyi nőt. Az asszony válláról a 17 éves támadó megpróbálta a táskáját elvenni – míg 28 éves társa figyelt -, azonban a hölgy a táskát nem engedte el, ezért a fiú a sértettet többször arcon ütötte, aki így elengedte táskáját, majd elmenekültek. Miután a megtámadott nő utánuk kiabált, hogy nincs a szatyorban semmi értékes a rablók megálltak, megnézték a táskát, majd eldobták azt. A sértettnek a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló sérülése keletkezett.

A bejelentést követően a rendőrök két órán belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalokat, akiket kihallgatásukat követően bűnügyi őrizetbe vettek.

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság előterjesztéssel él a gyanúsítottak előzetes letartóztatásának indítványozására is az ügyészségen.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.