Pénzt követelt a sértettől

2018. 06. 05., k - 09:14
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vélt tartozást akart behajtani ismerősétől H. András.

Önbíráskodás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Esztergomi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya H. András ellen. A 32 éves esztergomi férfi a gyanú szerint társával, a 23 éves É. Istvánnal 2018. június 4-én Esztergomban egy parkban odament egy ismerőséhez, akitől pénzt követelt. H. András szerint a sértett tartozott É. Istvánnak, ezért 1000 forint átadására szólította fel őt. Amikor a sértett ezt megtagadta, H. András megütötte őt. A sértett ekkor elfutott, a gyanúsítottak pedig utána eredtek. Amikor utolérték, a földre rántották a sértettet és megrugdosták őt, majd távoztak a helyszínről.

A sértett ezt követően feljelentést tett a rendőrségen. Az esztergomi rendőrök azonnal az elkövetők felkutatására indultak. Rövid időn belül azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfiakat és előállították őket az Esztergomi Rendőrkapitányságra. A nyomozók É. Istvánt garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták, majd szabadon engedték. H. Andrást a rendőrség őrizetbe vette és előterjesztést tett előzetes letartóztatásának indítványozására.

1


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.