Pontos könyvelés

2019. 05. 22., sze - 06:55
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A drogdíler részletes kimutatást vezetett a vásárlók rendeléseiről. Nem csak a listát és a kábítószert foglalták le a rendőrök, hanem egy marihuánaültetvényt is felszámoltak.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a 38 éves F. Dávid és a 36 éves T. István miskolci lakosok ellen. A férfiak hetente több alkalommal értékesítettek kábítószert a borsodi megyeszékhelyen, elfogásukra a KR NNI nyomozói 2019. május 20-án akciót szerveztek.

A két férfi aznap délután egy miskolci cég telephelyén találkozott egymással, majd különváltak. T. István innen autójával elhajtott, majd a Bocskai utcában beült mellé egy nő. A nyomozók ekkor vonták ellenőrzés alá őket, és a jobb első ülésen találtak 25 ecstasy tablettát, amelyről a 28 éves Sz. Judit elmondta, hogy azt éppen akkor vásárolta 50.000 forintért a férfitól. Az autóban további 68 tablettát találtak a rendőrök.

A nyomozók másik egysége közben F. Dávid mozgását figyelte, aki autójával egy miskolctapolcai családi házig vezetett, ahonnan egy óra elteltével fekete nylonszatyorral jött ki. Innen a férfi a belváros felé indult, azonban egy parkolóban leállították a rendőrök, és intézkedés alá vonták. A zacskóból körülbelül 500 gramm előre kiporciózott marihuána került elő, mindegyik csomagon egy-egy kezdőbetűvel. A jármű átvizsgálásakor a nyomozók megtalálták a betűkhöz tartozó könyvelést is a vásárlók neveivel, a megrendelt mennyiséggel és a kábítószer árával. A KR NNI munkatársai a férfi otthonát átkutatták, és a garázsban, valamint a kertben 17 tő – különböző fejlettségi fokú – marihuánanövényt, valamint a termesztéshez és a kereskedelemhez szükséges eszközöket foglaltak le.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bükk Közterületi Támogató Alosztályának közreműködésével a rendőrök kutatást tartottak abban a házban is, ahonnan F. Dávid a kábítószert elhozta. Ennek alkalmával különböző csomagokban összesen körülbelül 500 gramm marihuánát, 1 ecstasy tablettát, 2 gramm kábítószergyanús fehér port, valamint a porciózáshoz használatos eszközöket foglaltak le.

Az éjszaka folyamán a rendőrök előállították T. István egyik vásárlóját, a 24 éves V. Bencét is, aki elmondta, hogy saját fogyasztásra évek óta vásárol a férfitól drogot.

A KR NNI nyomozói a két fogyasztót kábítószer birtoklása, F. Dávidod és T. Istvánt kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A rendőrök a kereskedőket bűnügyi őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai szakértők bevonásával folytatják a nyomozást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Alvilági módszerekkel fenyegetőztek

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Bűnszervezetek Elleni Osztálya öt férfival szemben indított eljárást önbíráskodás bűntett miatt. Közülük ketten letartóztatásban vannak.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.