Puszta kézzel kifeszítette

2019. 05. 21., k - 11:57
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanúsított egy személyautóból akart pénzt szerezni. A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

A rendőrségre 2019. április 21-én érkezett bejelentés arról, hogy Debrecenben, a Senyei-Oláh István utcában egy személyautó ajtaját valaki kifeszítette és betörte az ablakát. A rendőrök a helyszínre mentek és adatgyűjtést végeztek, amelynek eredményeként látókörökbe került egy 31 éves férfi, akit kapcsolatba lehetett hozni a bűncselekmény elkövetésével. A hajdúhadházi lakost a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, és lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást vele szemben. A férfi beismerő vallomást tett és elmondta a rendőröknek, hogy készpénzre volt szüksége, ezért kifeszítette az autó ajtaját, aminek az ablaküvege ennek hatására betört. A férfi átkutatta az autót, azonban üres kézzel távozott.

A Debreceni Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.