Rablás Karcagon

2017. 08. 29., k - 03:59
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A karcagi rendőrök két órán belül elfogták a rablással megalapozottan gyanúsítható férfit.

Egy helyi lakos személyesen kért segítséget a Karcagi Rendőrkapitányságon, mert kirabolták. A bejelentő egy ismerősével italozott 2017. augusztus 28-án 19 óra körül. A társalgás alatt K. Dénes többször felszólította a sértettet az értékei átadására, majd amikor annak  beszélgető partnere nem tett eleget, a láncot a nyakából kitépte. A tulajdonos hiába kérte vissza az aranyozott ékszert, a 40 éves férfi még meg is fenyegette és a zsákmányával elhagyta a helyszínt. A járőrök két órán belül azonosították, felkutatták és a Karcagi Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták és őrizetbe vették.

"""


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fókuszban a biztonságos közlekedés

A hagyományokhoz híven a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottság idén is megszervezte a több mint két évtizedes múltra visszatekintő Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa vármegyei döntőjét Szegeden.

 

Letartóztatva

A bíróság elrendelte a letartóztatását a hétvégi emberölés gyanúsítottjának.

 

Két nap, hét bűncselekmény

A hétvégén négy járművel próbálkozott és kettőt el is lopott egy fegyverneki férfi, mindkét kocsiban benne maradt az indítókulcs. Azonban az ügy szerencsésen zárult, a rendőrök megtalálták az autókat. Hét vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsítják.