Rablás Kiskunhalason

2017. 11. 14., k - 07:17
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két napon belül elfogták a gyanúsítottakat a kiskunhalasi nyomozók.

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást indított rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. Dániel 18 éves helyi férfi ellen, továbbá rablás bűntett és szeméremsértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. Alex 25 éves kiskunhalasi lakos ellen.

A férfiak a rendelkezésre álló adatok alapján 2017. november 11-én 2 óra 30 perc körül Kiskunhalason, a Kossuth utcában leszólítottak egy 26 éves helyi nőt, akit arra kértek, hogy menjen velük szórakozni. Mivel a sértett nem foglalkozott velük, így K. Alex hátulról átkarolva lefogta a nő kezeit, közben K. Dániel a zsebeit átkutatva eltulajdonította a mobiltelefonját. K. Alex ezt követően akarata ellenére megcsókolta a nőt. Ezután társával elmentek a helyszínről. Két nap múlva, 2017. november 13-án őrizetbe vették a férfiakat a kiskunhalasi nyomozók, akik a házkutatás során az ellopott mobiltelefont is megtalálták.

A gyanúsítottakat őrizetbe vették a rendőrök és előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásuk indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.