Rablás Nagykőrösön

2018. 09. 18., k - 15:26
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nagykőrösi Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 22 éves helyi férfi ellen.

A nyomozás adatai szerint a 22 éves férfi 2018. szeptember 14-én 21 óra 30 perc körül Nagykőrös, Tázerdő dűlőben a sértettet egy késel a kezében felszólította, hogy mobiltelefonját, készpénzét és bankkártyáját adja át. A követelés során a sértettet megöléssel fenyegette, majd értékeit elvette, ezt követően a helyszínről elmenekült. Az esetről a sértett feljelentést tett a rendőrségen. A rendőrök az ügyben végzett adatgyűjtés alapján azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, akit még aznap este elfogtak és a Nagykőrösi Rendőrkapitányságra előállítottak. A helyi férfit a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amelyet az illetékes bíróság 2018. szeptember 18-án elrendelt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.