Rablás után átöltözött

2019. 02. 22., p - 13:11
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az Ózdi Rendőrkapitányság három órán belül elfogta, majd kihallgatásuk után őrizetbe vette a rablókat.

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást az Ózdi Rendőrkapitányság a 22 éves H. Istvánnal és 16 éves társával szemben. A helyi férfiak 2019. február 21-én 12 óra után Ózdon, a Csokonai utcában egy hölggyel szóba elegyedtek. Az egyikük a nő karján lévő szatyrot erőszakkal letépte, mely következtében az asszony elesett és nyolc napon belül gyógyuló sérülése keletkezett. A szatyorban személyes iratok, bankkártya és közel húszezer forint készpénz volt. A rablók a helyszínről elszaladtak. A fiatal fiú a közelben lakó barátjánál a tőle kölcsönkért ruhákba öltözött át, hogy a rendőrök ne találják meg. A nyomozók adatgyűjtésük során megállapították az elkövetők kilétét, akiket három órán belül elfogtak és gyanúsítottként hallgattak ki.

"

Az Ózdi Rendőrkapitányság a támadókat őrizetbe vette, majd az ügyészségen a nyomozók előterjesztést tettek letartóztatásukra.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.