Rendőrkézen

2018. 05. 01., k - 08:46
Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság

A marcali rendőrök két helyi férfit vettek őrizetbe rablás miatt.

Az ügy adatai szerint 2018. április 29-én éjszaka Marcaliban ismeretlen elkövetők támadtak rá egy helyi lakosra, akit előbb fellöktek, majd ököllel több alkalommal arcon ütöttek azért, hogy a nála lévő készpénzt tőle elvegyék. A sértett a bántalmazás során - az elsődleges orvosi vélemény alapján – könnyű sérüléseket szenvedett. Az elkövetők, miután a pénzt elvették, távoztak a helyszínről.

A rendőrök a beszerzett információk alapján azonosítottak egy 15 éves fiút és egy 30 éves férfit, akiket 2018. április 30-án elfogtak és a Marcali Rendőrkapitányságra előállítottak. A nyomozók B. Dánielt és fiatalkorú társát rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vételük mellett – gyanúsítottként hallgatták ki és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Sikeres újraélesztés

Az Esztergomi Rendőrkapitányság rendőre a Police Medic képzésen tanultak szerint tartott életben egy 56 éves férfit.

 

Templomban rongált

A soproni rendőrök rövid időn belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 35 éves helyi férfit.

 

Baleset az M7-es autópályán

Polgárdi társégében egy személyautó szalagkorlátnak ütközött, ezért a forgalom egy sávon halad a Balaton felé.