Rendőrkézen

2018. 05. 23., sze - 14:34
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nagyatádi rendőrök őrizetbe vették a tetten ért betörőt.

Az ügy adatai szerint 2018. május 22-én 21 óra körül egy lábodi cég telephelyére bemászott egy helyi lakos és puszta kézzel betörte az egyik ott lévő ingatlan ablakát. A rendőrök – előzetesen beszerzett információk alapján - a helyszínen tetten érték és elfogták az 53 éves férfit, akit előállítottak a Nagyatádi Rendőrkapitányságra.  A nyomozók a lábodi lakost - őrizetbe vétele mellett - lopás kísérlet bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Vége a drogbiznisznek

Egy 40 éves nő anyagi haszonszerzés céljából árusított új pszichoaktív anyagot, a salgótarjáni rendőrök azonban pontot tettek az ügy végére, és őrizetbe vették.

 

Emlékezett, de a nyomozók is

Néhány héttel szabadulását követően, a napokban újra betört abba a dunakömlődi kocsmába az az 50 éves férfi, aki egy évvel korábban hasonló okból került börtönbe. A paksi rendőrök ezúttal is néhány órán belül elfogták.

 

Nem árulják tovább

A nyomozók új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt vettek őrizetbe egy helyi férfit, élettársát pedig gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Akár balesetet okozhattak volna

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizennyolc ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év tizenötödik hetében.