Rendőrkézen a betörő

2020. 05. 07., cs - 09:18
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kisbéri férfi két alkalommal is ugyanabba a sörözőbe tört be. A rendőrök a második betörésnél, már a sörözőben fogták el a 35 éves tettest.

A rendőrségre 2020. május 6-án éjfél után pár perccel érkezett a bejelentés arról, hogy egy kisbéri sörözőbe betörtek, és a tettes az épületben van. A járőrök 10 percen belül a helyszínre értek, majd az átvizsgálás során az egyik helyiségben elfogták a tettest. A férfi az ellopni kívánt szeszes italokat már összekészítette, valamint egy doboz sört már a helyszínen elfogyasztott. A nyomozók K. Józsefet még aznap gyanúsítottként kihallgatták, ellene lopás bűntett elkövetése miatt indult büntetőeljárás.

A kisbéri lakos nem volt ismeretlen a rendőrök előtt. Áprilisban is betört a sörözőbe, akkor 30 üveg szeszes italt lopott el a férfi. Ellene szintén lopás bűntett elkövetése miatt indult büntetőeljárás. A nyomozók az ellopott italos üvegek egy részét megtalálták és lefoglalták. K. József a bűncselekmények elkövetését beismerte.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.