Rendőrkézen a betörőcsapat

2020. 02. 21., p - 11:35
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság Sz. Gábor 32 éves, M. Dóra 24 éves és Sz. Dávid 27 éves helyi lakosokkal szemben. Miskolcon, az Ötödik utcában 2019. szeptember 18-án 15 óra 30 perc előtt - az akkor még ismeretlen tettesek - egy családi házba betörtek, és onnan egy asztali számítógépet, valamint informatikai eszközöket tulajdonítottak el. A nyomozók adatgyűjtésük során megállapították az elkövetők kilétét, akiket gyanúsítottként hallgattak ki, továbbá az eltulajdonított értékeket is megtalálták, amelyeket hiánytalanul lefoglaltak.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Miskolci Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.