Rendőrkézen a dohánybolti fosztogatók

2020. 09. 18., p - 12:28
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Veszprém megyei nyomozók három Hajdú-Bihar megyei férfit hallgattak ki gyanúsítottként.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya nyolcrendbeli lopás bűntett elkövetése miatt folytat eljárást egy 51, egy 45 és egy 37 éves Hajdú-Bihar megyei lakossal szemben.

A megalapozott gyanú szerint 2020 júniusában az 51 éves férfi a falat és a tetőt megbontva két különböző Balaton-parti település dohányboltjába jutott be, melyekből közel 4-4 millió forint értékű dohányárut lopott el, a rongálással pedig 1 millió, illetve 500 ezer forintos kárt okozott.  

Ezt követően 2020. augusztus 31-én 37 éves társával együtt autót béreltek, és ismét a Balatonhoz utaztak, ahol egy balatonfüredi dohánybolt falát bontották ki, onnan 8 millió forint értékű áruval és 800 ezer forint készpénzzel távoztak. 

Az 51 éves elkövetőt és 37 éves társát őrizetbe vételük mellett gyanúsítottként kihallgatták a nyomozók, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására az illetékes ügyészségnél, melyet a bíróság 2020. szeptember 4-én elrendelt.

A nyomozók adatgyűjtésének eredményeként összehangolt országos koordináció keretein belül 2020. szeptember 16-án hajnalban a helyi rendőrökkel közösen Hajdú-Bihar megyében elfogták a harmadik elkövetőt, egy 45 éves férfit. A Veszprém megyei nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, majd a helyi rendőrök őrizetbe vették a fosztogatót a területükön elkövetett más bűncselekmények miatt.

A három Hajdú-Bihar megyei férfi országosan nyolc Nemzeti Dohányboltba jutott be fal- és tetőbontás módszerével, készpénzt és dohányárut vittek magukkal, ezzel több millió forint kárt okozva a sértetteknek.

lopás


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.

 

Törököt fogtam, nem ereszt

Az ikertestvérének adta ki magát egy külföldi férfi, de pechjére nemzetközi körözés volt ellene érvényben. A keszthelyi rendőrök gyorsított eljárásban állítják bíróság elé.