Rendőrkézen a súlyos testi sértés feltételezett elkövetője

2020. 10. 11., v - 10:18
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A balassagyarmati rendőrök egy 42 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként.

A Balassagyarmati Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást J. Jenő 42 éves helyi lakos ellen.

A gyanúsított 2020. október 9-én 22 óra 30 perc körül Balassagyarmat belterületén, az egyik ingatlan udvarán hangos szóváltást követően dulakodni kezdett férfi ismerősével. A 42 éves helyi lakos ennek során egy eddig ismeretlen eszközzel bántalmazta haragosát, aki az elsődleges orvosi vélemény alapján súlyos sérülést szenvedett.

A rendőrök J. Jenőt a rendőrkapitányság épületébe előállították, és gyanúsítottként hallgatták ki.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.