Rendőrségen ért véget a kaland

2021. 12. 24., p - 08:00
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tatabányai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát azzal a fiatallal szemben, aki az ismerőse gépkocsiját engedély nélkül használta.

A 17 éves tettes otthon tartózkodott a családja körében 2021. október 11-én este. Az egyik pillanatban arra az elhatározására jutott, hogy az ismerőse gépkocsiját elköti, mivel kocsikázni akart. A tulajdonos tudta, és beleegyezése nélkül magához vette a jármű kulcsait, majd azzal elindult. Haladása során 22 óra 45 perckor a rendőrök Tatabányán megállították a 17 éves fiatal által vezetett járművet. A járőrök megállapították, hogy nem rendelkezik vezetői engedéllyel, és a járművet engedély nélkül hozta el. A sofőrt a Tatabányai Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. Ellene jármű önkényes elvétele miatt indult büntetőeljárás, az engedély nélküli vezetés miatt pedig szabálysértési eljárás. A rendőrség, a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és a keletkezett iratokat megküldte a Tatabányai Járási Ügyészségnek.

1


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kábítószer-kereskedelem a gyanú

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai egy 33 éves győri férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték a letartóztatását.

 

Keressük Taszári Kornélt

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 14 éves Taszári Kornél megtalálása érdekében.

 

Letartóztatásban+felhívás!

Az érdi rendőrök két nap alatt azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki két tizenévestől vette el a pénzét és fejhallgatóját. A rendőrség további sértettet keres.

 

Rács mögött a tatabányai rablók

Az elkövetők egy telefont és némi készpénzt vettek el egy utcán élő férfitól, akit előtte súlyosan bántalmaztak. A nyomozók kihallgatták és őrizetbe vették a fiatalokat.

 

Rács mögött

A váci kollégák őrizetbe vették, a bíróság letartóztatta azt a 30 éves helyi férfit, akivel több bűncselekmény –rongálás, kapcsolati erőszak, súlyos testi sértés- megalapozott gyanúját közölték.