Rendszám nélkül közlekedett a járművezetéstől eltiltott, körözött férfi

2021. 03. 24., sze - 09:22
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 19 éves és egy 17 éves mátraverebélyi lakost állítottak elő a bátonyterenyei rendőrök.

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyedi azonosítójellel visszaélés bűntett miatt egy 19 éves, kábítószer birtoklása vétség miatt pedig egy 17 éves mátraverebélyi lakos ellen folytat büntetőeljárást.

A járőrök 2021. március 23-án 11 óra 30 perckor Bátonyterenye külterületén akartak ellenőrizni egy forgalmi rendszám nélkül közlekedő személygépjárművet. A sofőr a megállást követően a járműből kiugrott és a rendőrök elől megkísérelt elfutni. A hatóság tagjai azonban a 19 éves férfit elfogták, és megállapították, hogy vezetői engedéllyel nem rendelkezik, őt a Salgótarjáni Járásbíróság 2021. november 2-ig a járművezetéstől eltiltotta, valamint ellene elfogatóparancsot bocsátott ki, mivel a részére kiszabott elzárás büntetését határideig nem kezdte meg. Az igazoltatás során az egyenruhások megállapították azt is, hogy a gépkocsi műszaki érvényessége lejárt.

A rendőrök az ellenőrzés során a gépjármű mellett, a fűben nylon zacskóba csomagolt, bruttó 11,8 gramm súlyú, fehér színű port találtak meg és foglaltak le, amelyen az elvégzett gyorsteszt kábítószerre pozitív jelzést adott. A beszerzett adatok alapján a fehér színű port az igazoltatás megkezdése előtt a gépjárműben utasként tartózkodó 17 éves fiú dobta ki az ablakon.

A rendőrkapitányságra előállított két mátraverebélyi lakost a rendőrök gyanúsítottként kihallgatták, valamint a 19 éves férfival szemben a járművezetés az eltiltás hatálya alatt, és a műszaki érvényesség lejárta miatt szabálysértési eljárást kezdeményeztek. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Emlékezett, de a nyomozók is

Néhány héttel szabadulását követően, a napokban újra betört abba a dunakömlődi kocsmába az az 50 éves férfi, aki egy évvel korábban hasonló okból került börtönbe. A paksi rendőrök ezúttal is néhány órán belül elfogták.

 

Nem árulják tovább

A nyomozók új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt vettek őrizetbe egy helyi férfit, élettársát pedig gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Akár balesetet okozhattak volna

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizennyolc ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év tizenötödik hetében.

 

Kábítószer-kereskedelem a gyanú

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai egy 33 éves győri férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték a letartóztatását.