Rendszámot cserélt, lebukott

2021. 03. 20., szo - 10:08
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Keszthelyi Rendőrkapitányság munkatársai befejezték az ügy vizsgálatát.

A Balatongyöröki Rendőrőrs járőrei Gyenesdiáson, a Szent Erzsébet úton igazoltattak egy brit hatósági jelzésű Alfa Romeo típusú személyautóval közlekedő 47 éves helyi lakost 2021. február 19-én 10 óra 41 perckor. A jármű ellenőrzése során a rendőrök megállapították, hogy az a nyilvántartásban regisztrált magyar hatósági jelzéssel rendelkezett, de azt eltávolították és a jármű eredeti külföldi rendszámait szerelték fel rá.

A sofőrt a rendőrök elfogták, és előállították a Keszthelyi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetése miatt. A jármű vezetője kihallgatása során a bűncselekmény elkövetését elismerte, elmondta, hogy a külföldről származó járművet magyarországi forgalomba helyezését követően a hatóságok a forgalomból kivonták, ezért annak rendszámait és a forgalmi engedélyét leadta. Elmondta, hogy ő szerelte fel a jármű eredeti brit rendszámtábláit azért, hogy közlekedni tudjon az autóval.

A rendőrség a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.