Robogót loptak, elfogták őket

2018. 06. 25., h - 14:10
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A zirci rendőrök a bejelentéstől számított egy órán belül előállították a helyi rendőrőrsre a bűncselekmény elkövetőit.

Egy zirci üzletből érkezett bejelentés a rendőrségre  2018. június 23-án arról, hogy ismeretlenek egy közel kétszázezer forint értékű elektromos kerékpárt loptak el a bolt elől.

A kiérkező rendőrök az adatgyűjtés eredményeként rövid időn belül azonosították a járművet, és a szomszédos faluban elfogták, majd előállították a helyi rendőrőrsre a vele közlekedő zirci fiatalt, valamint testvérét.

A testvérpár gyanúsítottként történő kihallgatásakor elmondta, hogy az ellopott kerékpárt Zircről hozták el, egyikük azzal ment át az egyik szomszédos településre, míg másikuk busszal érkezett oda.  A nyomozók az elektromos kerékpárt lefoglalták, majd visszaadták a tulajdonosának.

A Veszprémi Rendőrkapitányságon lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás a két fiatallal szemben.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.