Rókalyukba bújt a rendőrök elől

2016. 06. 13., h - 16:00
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Balesetet szenvedett egy mikrobusz ma hajnalban Zalában. A buszban utazó illegális bevándorlók és a sofőr is elmenekültek a helyszínről. Mindannyiukat megtalálták a rendőrök.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a zalai rendőrök Murarátka belterületén akartak ellenőrizni 2016. június 13-án 3 óra 45 perckor egy bolgár rendszámú Citroen C8 típusú mikrobuszt, melynek sofőrje figyelmen kívül hagyta a rendőri karjelzést és továbbhajtott. Ezután a gépkocsi Tormaföldén, egy kanyarban kisodródott, majd egy beton támfalnak ütközött, végül a szemközti domboldalba csapódott. A balesetet követően a buszban utazó emberek futva menekültek el a helyszínről.

A rendőrök azonnal a menekülők keresésére indultak és rövid időn belül az árokba, illetve egy vadászles tövébe bújva elfogtak hat afgán férfit, valamint a jármű albán sofőrjét, aki egy rókalyukban rejtőzött el a rendőrök elől.

A késő délelőtti órákban a zalai nyomozók Tornyiszentmiklós közelében fogták el a még menekülő három afgán utast, akik közül egy ember súlyos, egy pedig könnyű sérülést szenvedett a baleset következtében.

Az utasok a schengeni tagállamokba történő beutazáshoz és tartózkodáshoz szükséges okmányokkal nem rendelkeztek, ezért őket a Letenyei Idegenrendészeti Meghallgatóba vitték és idegenrendészeti eljárást indítottak velük szemben.

A menekültügyi eljárás alatt állók elmondták, hogy a sofőr anyagi ellenszolgáltatás ellenében akarta őket Olaszországba vinni.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - őrizetbe vétele mellett - folytat nyomozást a 31 éves albán sofőrrel szemben.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.