Segítségnek álcázták a bűncselekményt

2018. 11. 06., k - 09:27
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A terézvárosi rendőrök egy térfigyelő kamerán keresztül észlelték, hogy kifosztanak egy férfit az utcán.

A 45 éves budapesti H. Ilona 2018. november 4-én 3 óra 30 perc körül Budapest VI. kerületében, az Andrássy úton kiszállt egy autóból, és látszólag segítő szándékkal odalépett egy földön fekvő férfihez. A nő miközben felsegítette a férfit, kivette a zsebéből a mobiltelefonját. Társa, a 47 éves szintén budapesti S. Zsolt eközben az autóban várt, és figyeléssel biztosította a bűncselekmény elkövetését.

A Terézvárosi Térfigyelő Központ kollégái a kamerán keresztül észlelték a cselekményt és azonnal értesítették a kerületi járőröket, akik a Teréz körúton megállították az elkövetők autóját, majd elfogták a nőt és a társát. H. Ilona a korábban megszerzett telefontól úgy akart megszabadulni, hogy elfogásakor bedobta a parkoló autójuk alá.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói a nőt és a férfit kifosztás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd H. Ilonát őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. S. Zsolt szabadlábon védekezik.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.