Segítségnyújtás elmulasztása

2018. 11. 21., sze - 09:37
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a gépkocsivezetőnek az ügyében, aki balesetet okozott Sásdon, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

Segítségnyújtás elmulasztása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Komlói Rendőrkapitányság egy 40 éves sásdi férfi ellen. A megalapozott gyanú szerint a férfi 2018. augusztus 19-én 21 óra 40 perckor Sásd belterületén közlekedett tehergépkocsijával. Haladása során nekiütközött a vele azonos irányba, az úttest szélén gyalogosan közlekedő nő bal karjának, majd továbbhajtott a baleset helyszínéről anélkül, hogy meggyőződött volna arról, hogy a gyalogos megsérült-e, illetve a segítségét sem ajánlotta fel. A baleset során a nő könnyű sérüléseket szenvedett. A rendőrök a nyomozás során beazonosították, majd másnap elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit, aki gyanúsítotti kihallgatásán beismerte tettét.

Az ügyben a rendőrség a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.