Súlyos testi sértés Pásztón

2018. 01. 22., h - 09:17
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A pásztói rendőrök elfogtak egy 22 éves salgótarjáni férfit.

A Pásztói Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 22 éves salgótarjáni férfi ellen.

A nyomozás során beszerzett információk alapján a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható J. Dominik Dávid 2018. január 21-én 2 óra 30 perc körül Pásztón, az egyik szórakozóhelyen, egy alkalommal megütött egy 57 éves helyi férfit, aki az ütéstől a földre esett. A sértett a bántalmazás következtében az elsődleges orvosi vélemény szerint nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

A 22 éves férfit a rendőrök a bejelentést követően 3 órán belül elfogták, a rendőrség épületébe előállították és gyanúsítottként hallgatták ki.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.