Szerszámokat lopott

2020. 01. 20., h - 15:51
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

A kiskunmajsai rendőrök egy 21 éves helyi férfit gyanúsítanak a betöréssel.

2020. január 20-án kora reggel érkezett bejelentés a Kiskunmajsai Rendőrőrsre, mivel ismeretlen tettes az éjszaka folyamán betört egy helyi ingatlanba.

A nyomozás adatai szerint a tettes a kerítés egyik fa elemét kitörte, és ott bemászott. Ezután az udvaron lévő garázs egyik ablakkeretére felszögelt fóliát tépte le, majd a nyíláson keresztül bejutott az épületbe, és bent értékek után kutatott. Az elkövető a tetthelyről műszaki cikkeket és kézi szerszámokat tulajdonított el hozzávetőleg 25.000 forint értékben.

A nyomozók – kamerafelvétel segítségével – rövid időn belül beazonosították a feltételezett tettest, akit otthonában fogtak el. A férfi lakásán a rendőrök megtalálták az ellopott dolgokat, amiket le is foglaltak.

A 21 éves helybéli nem volt ismeretlen az egyenruhások előtt, mivel korábban is folytattak vele szemben büntetőeljárást vagyon elleni bűncselekmény miatt. A rendszerességből, az elkövetés módjából, valamint az eltulajdonított tárgyak jellegéből arra lehet következtetni, hogy a fiatal rendszeres anyagi haszonszerzésre törekedett a jogsértő cselekmények elkövetésekor. Így a lopást a nyomozók üzletszerűnek minősítették. A jelenleg szabadlábon védekező gyanúsított kihallgatása során beismerő vallomást tett.

 

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Pest MRFK – 2019

Az előző évben elvégzett, és az idei esztendőre kitűzött rendőri feladatokról tartott számvetést Pest megye rendőrfőkapitánya.