Szexuális erőszak

2016. 02. 13., szo - 08:39
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök három fiatalembert fogtak el, akik a megalapozott gyanú szerint egy lépcsőházba bevittek egy fiatal lányt és molesztálták.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy férfi tett bejelentést a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába arról, hogy 2016. február 12-én 21 óra körüli időben egy fiatal lányt talált egy Debrecen, Darabos utcai egyik társasház lépcsőházában, akinek sérelmére valószínűleg bűncselekményt követtek el. A rendőrök azonnal a helyszínre mentek és mentőt hívtak a lányhoz akik kórházba vitték, majd a Debreceni Rendőrkapitányság munkatársai megkezdték a környéken a széleskörű adatgyűjtést, tanúkutatást. Ennek eredményeként megállapították, hogy a lányt 20 óra 30 perc körüli időben három fiatal férfi a Debrecen, Péterfia utcán leszólította. Majd a fiatalemberek a lányt magukkal vitték a társasház lépcsőházába, ahol erőszakoskodtak vele és eltulajdonították a mobiltelefonját, valamint a karkötőjét.  

A forrónyomos intézkedések során beszerzett információk alapján a rendőrök azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható P. Alexet, L. Zsoltot, valamint 17 éves társukat, akiket hajdúhadházi, valamint debreceni otthonaikban a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság „Cívis” Közterületi Támogató Alosztály munkatársainak segítségével elfogtak és előállítottak a rendőr-főkapitányságra, ahol elszámoltatásuk jelenleg folyamatban van.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya a 18 éves fiatalemberek és fiatalkorú társuk ellen szexuális erőszak bűntett, valamint kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.