Szóváltást követően verekedett

2019. 07. 18., cs - 09:59
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A csornai rendőrök súlyos testi sértés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként egy 36 éves bágyogszováti férfit.

A rendőrségre egy bősárkányi vendéglő teraszán történt verekedésről érkezett bejelentés 2019. július 17-én 17 óra 30 perckor. A helyszínre érkező rendőröknek a sértett elmondta, hogy barátjával összevesztek, mire a férfi hátba rúgta őt, majd amikor visszafordult, ököllel a szeme alatt is megütötte. A nő a bántalmazás következtében nekiesett a terasz tartóoszlopának, így a földre került, ahol a barátja újból belerúgott. A rúgások és ütések miatt a sértett rövid időre eszméletét vesztette, ezért mentőt hívtak ki orvosi ellátására. A rendőrök a helyszínen elfogták és a Csornai Rendőrkapitányságra előállították a 36 éves bágyogszováti férfit, ahol súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A gyanúsított elismerte a bűncselekmény elkövetését.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.