Táskákat lopott a férfi, a rendőrök eljártást indítottak ellene

2021. 01. 25., h - 12:53
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tapolcai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, a tapolcai rendőrök büntetőeljárást indítottak egy 51 éves bogádmindszenti lakos ellen. Az eljárás adatai alapján a rendőrséget az egyik sértett értesítette 2020. augusztus 8-án arról, hogy a badacsonytomaji strandon hagyott táskáját valaki eltulajdonította, benne pénztárcájával, mobiltelefonokkal, bankkártyákkal, ékszerekkel, lakáskulccsal és iratokkal, melyek értéke több százezer forint összegnek felel meg.

A járőrök az elkövetőt pár órával később Badacsonytomajon igazoltatták, mert a férfi kerékpározás közben elesett. Az intézkedés során a rendőrök megtalálták nála a strandon ellopott tárgyak egy részét. Ezután előállították őt, majd gyanúsítottként kihallgatták. A férfi beismerte tettét és elmondta azt is, hogy a lopott bankkártyával több alkalommal vásárolt, továbbá előző nap Keszthelyen szintén ellopott egy padon lévő táskát a benne található mobiltelefonnal és készpénzzel együtt.

Ellene lopás bűntett és lopás vétség, valamint információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt folyt büntetőeljárást.

A Tapolcai Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.