Táskákat lopott a kerékpáros

2020. 10. 17., szo - 16:12
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A dunaújvárosi rendőrök néhány órán belül elfogták a feltételezett elkövetőt.

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kifosztás bűntettének és más vagyoni elleni bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy ismeretlen férfi ellen, aki 2020. október 16-án 19 óra körül Dunaújvárosban, a Domanovszky Endre téren, kerékpárjával a járdán gyalogosan közlekedő nő mellé hajtott és a válláról letépte a táskáját és azzal elhagyta a helyszínt.

A rendőrök a gyors adatgyűjtésnek, tanúkutatásnak, valamint a segítő szándékú állampolgárok együttműködésének köszönhetően beazonosítottak és elfogtak egy helyi férfit, akit összefüggésbe hoztak két másik esettel, ami egy nappal korábban történt Dunaújvárosban.

A nyomozók a 42 éves férfit kihallgatását követően őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.