Telefont rabolt

2018. 10. 20., szo - 12:51
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök néhány órán belül elfogták azt a fiatalkorút, aki Miskolcon erőszakkal elvette egy gyermek mobiltelefonját.

Egy miskolci társasház lépcsőházában kérdezett meg az óra állásáról egy 11 éves gyermeket egy 17 éves fiú 2018. október 19-én 14 óra 40 perc körül. A gyermek a telefonját megnézve közölte az időpontot, de ekkor az elkövető megfenyegette és erőszakkal elvette tőle a mobilkészüléket, majd azzal elmenekült.

A bejelentést követően a rendőrök azonnal megkezdték az adatgyűjtést, amelynek eredményeként néhány órán belül elfogták a rablót, akit kihallgatását követően őrizetbe is vettek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.