Telefont rabolt

2019. 02. 22., p - 10:50
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gödöllői rendőrök őrizetbe vették azt a 32 éves férfit, aki kirabolt egy 11 éves fiút Bagon.

A nyomozás adatai szerint R. Richárd 2019. február 21-én 16 óra 15 perc körül Bag, Petőfi téren, a Művelődési ház lépcsőjén ülő sértettet megszólította és azt kérte tőle, hogy adja át neki a mobiltelefonját. Ezt követően, mivel a fiú a kérést megtagadta, a 32 éves férfi a karját erősen megszorította, rángatni kezdte, majd kitépte a telefont a kezéből. Ekkor észlelte, hogy a készülék zárolva van, ezért felszólította a sértettet, hogy a pin kódját adja meg, amelynek a fenyegetés hatására a fiú eleget tett. Ezt követően a készülékkel a bagi férfi a helyszínről elszaladt. Az esetről a sértett feljelentést tett a rendőrségen. A gödöllői rendőrök az ügyben végzett adatgyűjtés alapján azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét. A 32 éves helyi férfit a rendőrök még aznap Bag, Liget utcában elfogták és a rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

"

A Gödöllői Rendőrkapitányság R. Richárd ellen rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.